
Hosszú de nagyon látványos utazást tervezek Törökországba, Nyugat-Anatóliába. Isztambul a bizánci császárok és az oszmán szultánok, valamint a Boszporusz városa; Kis-Ázsia hajdan itt élt és a történelem viharaiban eltűnt népeinek, valamint a római időknek fennmaradt látványos romvárosai, sziklasírjai; Kappadókia sziklacsodái és sziklákba épített egyedülálló templomai, földalatti városai; Pamukkale hófehér mészkősziklákba fagyott cseppkövei; és nem utolsósorban a hatalmas hegyek, festői tengerpartok, mind ránk várnak ennek az utazásnak a során. Az ősz még igazi nyár ezen a tájon, ha itthon esik is az eső, és hűvös van, ott még jókat lubickolhatunk a tengerben, miközben rácsodálkozunk a sok csodás látnivalóra.
Találkozás a Széna-téri volánbusz parkolónál szemben a Mamut 2-vel 5.45 órakor. Indulás 6 órakor.
1 nap: A reggeli indulást követően folyamatos utazással, rövid pihenőkkel megyünk Szerbián át Bulgáriába. Tranzitszállásunk SZÓFIÁBAN lesz.
2 nap: Reggel továbbutazunk TÖRÖKORSZÁGBA. A határátlépés után Isztambul felé utazva lefordulunk a Márvány-tenger partjára és megállunk RODOSTÓ-ban (Tekirdag) ahol II Rákóczy Ferenc házát nézzük meg. A nagyságos fejedelem itt töltötte száműzetésének éveit, itt is halt meg. Innen megyünk ISZTAMBULBA, ahol elfoglaljuk szállásunkat, majd ha kedvünk tartja, sétálhatunk egyet az esti órákban. Szállásunk a történelmi belváros szívében, közel a Szulejmán mecsethez és a Nagy bazárhoz lesz,de pár perces sétával a város többi híres látnivalója is elérhető innen.
3 – 4 nap: Két napig ismerkedünk ISZTAMBUL városával, mely látnivalókban a világ egyik leggazdagabb városa. Megtalálhatók itt a bizánci és az oszmán idők örökségei, sétálunk ott, ahol egykor császárok és szultánok éltek. A város nevezetességei közül megnézzük azokat, melyek a két napos tartózkodás idejébe beleférnek. Amit feltétlenül látni szeretnénk: Aya Sofia, mely a világ legnagyobb keresztény temploma volt egykor és melyet 1453-ban Konstantinápoly eleste után alakíttatott át mecsetté II Mehmet szultán, a Hódító; Kék mecset, melyet I Achmed szultán építtetett 1609-1616 között és melynek híressége 6 minaretje, - ugyanis a szultán különbet akart építtetni, mint a Mekkai nagymecset, melynek csak 4 minaretje van; Topkapi szeráj, az oszmán szultánok palotája, benne a szebbnél-szebb termek, szobák, gazdag gyűjtemények, szultánok arany trónjai és egyéb hozzájuk fűződő tárgyak, - no és természetesen a Hárem, ahová a régi időkben idegen be sem tehette a lábát élete kockáztatása nélkül. Láthatjuk a termeket, folyósokat, szobákat, - itt egy sajátos, különleges élet zajlott egykor, ezek a csodálatosan csempézett, szépséges falak sokat tudnának mesélni, ha beszélni tudnának; Régészeti Múzeum, mely a világ egyik leggazdagabb történelmi múzeuma: többek között itt van a történelem első békeszerződése, melyet II Ramses egyiptomi fáraó és a hettiták fejedelme kötött a 25 éves kádesi csata lezárásaként, Nagy Sándornak tulajdonított szarkofág és még sok-sok különlegesség; Dolmabache szeráj (az új szultáni palota); Iszlám Művészetek múzeuma, mely Pargali Ibrahim pasának, Szulejmán szultán nagyvezérének egykori palotájában van berendezve; Föld alatti ciszterna; Nagy Bazár; Sulejman mecset melynek kertjében vannak Nagy Szulejmánnak és családjának mauzóleumai; Ha belefér az időnkbe megnézhetjük a híres, hírhedt Yedikulet, - azaz a Héttornyot, mely az oszmán időkben a birodalom legszigorúbb, legkegyetlenebb börtöne volt, - akit ide bezártak, többnyire nem került ki élve többé. Sok magyar fogoly is volt itt; Chora monostor temploma, mely a világ egyik legrégibb vallási célokat szolgáló templomépülete, ma múzeum, stb. Ha sikerül és időnkbe is belefér, teszünk egy kb 2 órás sétahajó kirándulást a Boszporuszon is.
Az isztambuli városnézést lehetőség szerint tömegközlekedéssel, illetve gyalogosan oldjuk meg, buszunkat, ha csak nem feltétlen muszáj, nem használjuk.
5 nap: Délelőtt még járjuk a várost, majd a kora délutáni órákban elhagyjuk Isztambult és a nevezetes Boszporusz-hídon, - mely összeköti a két földrészt Európát és Ázsiát, - áthaladva ANKARÁBA a török fővárosba utazunk, ahol elfoglaljuk szállásunkat.
6 nap: Reggel megnézzük az Anatóliai Civilizációk Múzeumát, mely a maga nemében a világ egyik legnagyszerűbb múzeuma. A legősibb kultúráktól kezdve vezet végig minket a kiállítás a hettitákig, bemutatva a híres régészeti feltárások leleteit, de láthatunk leleteket a római kori Ankarából is. Ezután indulunk KAPPADÓKIA felé. Útközben elhaladunk a Tuz Gölü nagykiterjedésű sós tava mellet, mely gazdag madárvilágnak ad otthont, majd továbbutazva megállunk a régió egyik legérdekesebb látnivalójánál HACIBEKTÁSBAN. Itt van a a bektási dervisek anyakolostora, itt voltak a janicsárok tábori lelkészei. Kétszáz évvel ezelőtt számtalan kolostora volt a rendnek. Ennél a dervisrendnél volt szabad egyedül az iszlám világban egyébként szigorúan tiltott emberábrázolás a mecsetekben, mivel ez a rend szabadgondolkodású volt. Ma is zarándokhely a rend alapítójának Haci Bektás Velinek a sírja. A derviskolostor megtekintése után utazunk tovább az innen már nem messze lévő szálláshelyünkre a kappadókiai GÖREMÉBE. Ez a szállás a világörökség részét képező fantasztikus Göremei Nemzeti Park közvetlen szomszédságában van, Kappadókia szívében, a híres „Tündérkémények” sziklaképződményei között. A szálloda teraszáról lenyűgöző kilátás nyílik Kappadókia fantasztikus vidékére. A szálloda különböző programokat kínál, pld: hőlégballon túra Kappadókia felett, török est, kerengő dervisek bemutatója, stb. Ezeken a programokon egyénileg lehet részt venni és a helyszínen kell jelentkezni, fizetni. A hőlégballon túra ára 1 órára: 130€/fő; a kerengő dervisek táncbemutatója egy jellegzetes kappadókiai sziklabarlangban: 20€/fő. (Ha valamelyik fakultatív túrára szeretne valaki jelentkezni, a jelentkezéskor kérem jelezni!). A szálláson hagyományos török reggelit szolgálnak fel, mely benne van az árban. Vacsora lehetőség a szálló éttermében.
7 nap: : KAPPADÓKIA Anatólia egyik csodája, a maga nemében szinte egyedülálló a világon. Egész nap itt barangolunk ezen a fantasztikus vidéken, melynek látványával nem lehet betelni. Megnézzük a „Tündérkéményeknek” nevezett sziklákat, a vulkáni működés és az erózió által évezredek alatt kialakított sziklaformációkat, melyek a természet csodái. Mintegy háromezer sziklába vájt templom van itt, ezek közül a legszebbek GÖREME sziklatemplomai, melyeknek belsejében megcsodálhatjuk az eredeti bizánci freskókat is. Sétálunk ZELVE sziklába vájt ma már elhagyott szellemvárosában, ahol láthatjuk a hajdanvolt lakásokat, templomokat, ÜRGÜP jellegzetes, barlanglakásait, melyek nagyobb részt ma már lakatlanok, de némelyikben ma is élnek családok, és leereszkedhetünk KAYMAKLI vagy DERINKUYU föld- alatti városába, amelyek mintegy öt emelet mélyen vannak a föld alatt és ahol egykor több mint húsz ezer ember élte mindennapjait. A nap végén talán kissé fáradtan, de feledhetetlen élményekkel gazdagabban térünk vissza szállásunkra.
8 nap: Reggeli után elindulunk a Földközi-tenger felé. Útközben megállunk a SULTANHANI KARAVÁNSZERÁJ romjainál. Ez a 13 szd-ban épült karavánszeráj volt egykor a környék legnagyobb szálláshelye, több karavánt is be tudott fogadni egyszerre. Folytatva utunkat KONYÁBA megyünk, ahol megnézzük az iszlám egyik legnagyobb szentjének Mevlána Jelaleddin Ruminak a kolostorát, mely ma múzeum. Ő volt a kerengő dervisek rendjének alapítója, ez a rend volt az egyik legszigorúbb muzulmán rend, a feltételeknek csak igen kevesen feleltek meg a kiválasztottak közül is. Láthatjuk a szentként tisztelt Mevlana síremlékét, a múzeumban bemutatják a Kemál Atatürk által megszüntetett rend egykori életét. A szent sírja és a múzeum ma is jelentős muzulmán zarándokhely, évente sok ezren keresik fel. A Mevlana múzeum megtekintése után folytatjuk utunkat, átkelünk a Taurus hegység festői vidékén és megérkezünk a Földközi-tenger partjára, ALANYÁBA, ahol a következő éjszakát töltjük. Étkezési lehetőség a szállodában.
9 nap: ALANYA a vidék egyik turisztikai központja, két széles öböl mentén helyezkedik el, festői környezetben. A városközpontot egy csodálatos 250 méter magas, a Földközi-tenger felé kihajló, aranyló-vöröses szikla osztja ketté, rajta egy 7 km hosszú várfal mögött várbástyák egész sora van. Fel lehet menni, de igen fárasztó út. A város másik nevezetessége a gyönyörű Damlatas cseppkőbarlang, melynek bejárata a városközpontban van. Látványos a kikötő is. Alanyát elhagyva a Török Riviéra szépséges tengerparti útján utazunk Antalya felé. Útközben megnézzük SIDE bizánci időkből fennmaradt romjait, majd az ókori romvárosba megyünk, mely egykor hírhedt kalóztanya volt. Agoráján volt a rabszolgavásár. Látható itt a 25 ezer férőhelyes ókori szinház, az Agora és a római fürdők. Ezután ASZPENDOSZ romjaihoz megyünk, itt van a világ egyik legszebb római szinháza, mely szinte teljes épségében látható napjainkban is. 15 ezer néző foglalhatott itt helyet egykor. PERGA nevezetessége a Hellenisztikus Kapu, melynek tornyai ma is majdnem eredeti magasságukban állnak, valamint a 12 ezer férőhelyes stadion, mely az egyik legépebben megmaradt stadion az ókori világból. A látványos Düden vízesés megtekintése után érkezünk ANTALYÁBA, ahol következő szállásunk lesz.
10 nap: Reggel rövid sétát teszünk ANTALYA óvárosában (Hadrianus kapu, mely a város legnevezetesebb ókori emléke). A városban tett séta után ismét útnak indulunk. Törökországi utunk egyik legszebb szakasza vár ránk, végigmegyünk a lükiai tengerparti úton. Káprázatos vidéken haladunk, egyik oldalon a napfényben csillogó azúrkék Földközi-tenger, a másik oldalon a hatalmas sziklahegyek, melyek helyenként egész a tengerig nyúlnak és mindenütt homokfövenyes strandok, partok. Álomszép táj! Megállunk MYRÁBAN, mely egyebek mellett arról nevezetes, hogy itt volt püspök Szent Miklós, - ő lett a Mikulás. Legendáját a hollandok terjesztették el, így került északra és lett december 6 Mikulás napja. Megnézzük a romvárost, ahol egyebek mellett két lenyűgöző sziklasír-sort is láthatunk. Ez a vidék a sziklákba vájt sírokról nevezetes, melyek nagy számban találhatók az úthoz közelebb, távolabb. PATARÁBAN, ebben az ókori városban született Szent Miklós, azaz a Mikulás. KAYAKÖY szellemvárosa is izgalmas kirándulást ígér. Ez a város mintegy 3500 görög otthona volt, az 1920 körüli deportálásokig. Ekkor a görögöket elüldözték, azonban azok a makedóniai muszlimok, akiknek ide kellett volna költözniük elátkozottnak tartották a helyet és nem voltak hajlandók ide jönni. A település házai azóta is elhagyottan állnak, a néptelen utcákat járva, valóban egy szellemvárosban érezhetjük magunkat. FETHIYE is sziklasírjairól nevezetes, melyek közül a legnagyobb a nagyszabású Amüntasz-sír, ide lépcsőkön juthatunk fel. Szállásunk is ebben a csodaszép, különleges helyen fekvő városban lesz a tengerpart közelében. A szálláson reggelit kapunk, a szálláshelyen étterem van, ahol török, vagy európai ételeket fogyaszthatunk.
11 nap: Reggel elhagyjuk a tengerpartot és a hegyek között utazunk tovább a varázslatos PAMUKKALE felé. A „Megfagyott vízesés”, - így nevezik a természetnek ezt a különleges csodáját, mely egy hófehér vízesés-komplexum, amelyet mészkőtartalmú hőforrások alakítottak ki, cseppköveket, gödröket és mesebeli asztalokat képezve ki. Vize gyógyhatású, de ma már csak a megengedett helyeken lehet fürdeni, mivel a hatalmas turistaforgalom veszélyezteti ezt a világon egyedülálló természeti csodát, mely sajnos már így is kissé megfakult, az egykor hófehér cseppkőképződmények napjainkra néhol már barnás színezetűek lettek. Azonban így is feledhetetlen látvány! Pamukkale mellett vannak az ókori HIERAPOLISZ romjai, melynek leglátványosabb része a nekropolisz, de megcsodálhatjuk a hatalmas szinházat a római utcák terjedelmes maradványait, sőt az egykori nyilvános illemhelyek egyedülálló romjait is. Innen utazunk tovább az Égei-tenger partján lévő KUSADASIBA, ahol következő szállásunk lesz. Reggelit kapunk, benne van az árban, az étteremben helyi ételeket fogyaszthatunk.
12 nap: KUSADASI az Égei-tenger egyik legfelkapottabb üdülővárosa, mely méltán népszerű, hiszen festői fekvése mellett olyan nevezetesség van a közelében, mint EPHESZOSZ, mely az ókor egyik leghíresebb és legnagyobb városa volt Kis-Ázsiában, ahol Pál apostol is megfordult. Reggeli után mi is elindulunk, hogy felfedezzük ennek a hatalmas kiterjedésű, látványos romvárosnak a legnevezetesebb látnivalóit. (Celsus-Könyvtár; Agora; Stadion; Hadrianus templom; és még sok egyéb látnivaló). Szúz Mária a hagyomány szerint János apostollal jött Epheszoszba, ahol haláláig élt. Egykori háza ma a kereszténység egyik legnagyobb zarándokhelye. A Szent János bazilika romjait is megnézzük, János apostol állítólag itt töltötte élete utolsó éveit, sírja fölé szentélyt emeltek. A nap hátralévő részében akinek van kedve megmártózhat az Égei-tenger üdítő habjaiban.
13 nap: Reggeli után újra felvesszük a vándorbotot, indulunk tovább. Ezen a napon két világhíres, nevezetes ókori emlékhelyet keresünk fel. Kusadasit elhagyva először PERGAMONBA utazunk és megnézzük az ókori város ma is fenséges romjait. Először a Vörös bazilikához megyünk, mely eredetileg az egyiptomi Szerapisz isten hatalmas temploma volt, később keresztény bazilikává alakították át. Ezután a romvárosban teszünk sétát, megnézzük a ma is szinte teljes pompájában álló Akropoliszt, a Zeusz templomot, - (Innen vitték el a gyönyörű Pergamoni oltárt, mely a berlini Pergamon Múzeumban látható) - a Pergamoni Könyvtár romjait, melyben egykor 200 ezer pergamenre írt könyvet őriztek. Ezután a Nagy Szinházhoz megyünk, mely páratlan a maga nemében. Az egykor mintegy 10 ezer nézőt befogadó szinház a meredek sziklás hegyoldalba épült, így a világ legmeredekebb ókori szinháza. Ha felkapaszkodunk a tetejére, elképesztően páratlan kilátásban lehet részünk, alattunk a szinpad, a kórus, mögötte a festői táj, mely így egybeolvadva szinte felidézi a hajdanvolt görög dráma előadását. Óriási élmény! A következő nevezetes ókori emlékhely nevét ki ne hallotta volna? TRÓJÁBAN állunk meg. Homérosz Iliászának és Odüsszeiájának helyszíne van előttünk, melyet Heinrich Schliemann német régész tárt fel. A rommező bejáratának közelében áll a híres trójai faló, (természetesen nem eredeti), fel is mászhatunk a belsejébe. Maga a romterület azonban nem túl látványos, pláne az előbbiekhez képest. Több réteg van egymás felett, ezeket római számokkal jelölik. Itt többnyire csak alapfalakat láthatunk. A hely szelleme azonban megér itt is egy kis sétát. Innen már nem kell sokat utaznunk következő szálláshelyünkre CANAKKALÉBA. A szálláson reggeli kapunk.
14 nap: Látványos utazásunk végéhez közeledik, ezen a napon búcsúzunk Törökországtól. Reggeli után elindulva kompra szállunk és egy rövid hajózással átkelünk a DARDANELLÁKON. GALLIPOLINÁL dúlt az első világháború egyik legvéresebb, legtöbb áldozatot követelő csatája, ahol a szövetségesek (ausztrálok, új-zélandiak, britek) vívták halálos küzdelmüket Mustafa Kemál török katonáival és szenvedtek súlyos vereséget. Az 1915-ös csatában sok ezer szövetséges katona vesztette életét, sírjaik a környező katonatemetőkben vannak. A csatát két múzeum is bemutatja. Utazunk a bolgár határ felé, útközben ha jól tudunk haladni és időben vagyunk, még egy rövid időre megállhatunk EDIRNÉBEN, ahol megnézhetjük az oszmán építészet csúcsának tartott gyönyörű Selimiye Dzsámit, melyet a nagy építőmester Szinán épített 1569-74 között. Innen már nem hosszú az út a határig, azon átkelve rövid pihenőkkel megyünk SZÓFIÁBA, a tranzitszállásra. A szálláson reggelit kapunk.
15 nap: Reggeli után elindulunk és rövid pihenőkkel Szerbián át utazunk haza Bp-re, ahová a tervek szerint az esti órákban érkezünk.
Utazás 9 személyes kisbusszal
A szállások apartmanokban, vendégházakban lesznek, közel a kiemelt látnivalókhoz, vagy a temgerpartok közelében szép környezetben, kétágyas, esetenként hátom - négy ágyas szobákban. (többnyire külön ágyak, egyes szobákban lehet franciaágy is). Az ellátás önellátó. Helyenként kapunk a szállásokon reggelit, - minden szálláson van étterem, ahol lehet vacsorázni, de a szállások legtöbbjében van felszerelt konyha, hűtőgép is.
Mint a programleírásból kitűnik, nem nyaralóútra megyünk, minden nap utazunk, nagy távolságokat teszünk meg, hiszen az ország hatalmas, a terület, amit bejárunk nagy, a látnivaló sok. A szállások kényelmesek, jól felszereltek, tehát minden nap kipihenhetjük magunkat, azonban az út így is fárasztó, viszont olyan sok különleges, nagyszerű élménnyel térhetünk haza, melyek egy életre szólnak!
Várható költség: 212.600 Ft. (A költség tartalmazza: a kisbusz költségeit; a sofőr díját; út parkolási és autópálya és üzemanyag díjakat; a komp díját; a szállásokat több helyen reggelivel). A belépőket, városi tömegközlekedési jegyeket a helyszínen kell fizetni. A kappadókiai fakultatív programok ugyancsak külön a helyszínen fizetendők. Jelentkezéskor fizetendő előleg: 100.000 Ft (Lehet 2 részletben is fizetni: 2x 50.000 Ft)
TÖRÖKORSZÁGBA VALÓ BELÉPÉSKOR 15 €/fő illetéket kell fizetni, VÍZUM NEM KELL! EHHEZ AZ ÚTHOZ ÉRVÉNYES ÚTLEVÉL SZÜKSÉGES, A SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY NEM ELÉG!
Az indulás előtt a résztvevőkkel előre egyeztetett helyen és időben személyes találkozót tartok, ahol részletesen megbeszéljük az úttal kapcsolatos felmerült kérdéseket.
AZ ÚT CSAK 6 FŐ JELENTKEZÉSE ESEZÉN INDUL!
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017 július 16
Jelentkezés: e-mail: vandorbot11@gmail.com